Carolus Magnus vagyis Nagy Károly, Martell Károly unokája és Kis Pipin fia, uralkodása alatt létrehozta a Frank Birodalmat, amely Nyugat és Közép-Európa nagyobb részét magába foglalta.
A Meroving-család, az egyetlen római katolikus germán nép vezetői közül a legjelentősebb volt. A 8. század közepére azonban a Merovingok „Semmittevő királyok” (franciául: rois fainéants) lettek, az országot a majordomusok irányították.
Nagy Károly születése időpontjának hagyományosan 742. április 2-öt tartják, de van olyan dokumentum (Annales Petarienses) amely szerint 747. április 1-én született, ami éppen húsvét napja volt, Felmerült még a 747. április 15 és az 748. április 1. is. Ha a dátum nem is, de a helyszín szinte biztosan Bertarda Herstal, amely egy Liege környéki kis falu, bár sokan Aachenre is gyanakszanak. Ott született az apja is, s oda való mind a Meroving, mind a Karoling-család. (a lenti képen az apja, Kis Pipin)
Hétéves korában az apjához költözött egy Jupille-i villába, innen ered a elképzelés, hogy a városkában született. Neve a germán nyelvekben „ember”-t vagy „szabad ember„-t, bár az is igaz, hogy Nagy Károly anyanyelve ma már nem létezik.
Életrajzírója, a kortárs Einhard (a lenti képen) azt írja róla, hogy ‘Úgy gondolom butaság lett volna egy szót is írni Károly születéséről és csecsemőkoráról, vagy akár gyermekkoráról. Soha semmit nem írtak erről a tárgyról és nincs már életben senki, aki információt adhatna róla. Ennek alapján én ezt ismeretlennek nyilvánítom és hogy előre haladjunk jellemének, tetteinek és életének más tényeinek feltérképezésében, amelyek előre mozdították életét.’
Károly a legnagyobb fia volt Kis Pipinnek és Laoni Bertrade-nak, s volt egy Karlmann nevű öccse és egy Gisela nevű húga. Ezen kívül állítólag az ő rokonságába tartozott Egbert wessexi király felesége, Redburga és a Roland-ének címszereplője is. Károly házasságon kívül született, bár a szülei már eljegyezték egymást, így már majdnem törvényesnek számított.
Ahogyan Einhard megfogalmazta Károly gyermekkoráról kevés információ van, s tulajdonképpen egészen 26 (?) éves koráig nem igazán hallani róla. Ekkor azonban apja, a nem túl nagy hadvezér, de rendkívül erős Kis Pipin, aki már 751-től uralkodott a frank birodalomban, 768. szeptember 24-én elhunyt. (a lenti képen Kis Pipin egy oroszlánt és bikát is legyőz)
Apja halálakor a Frank Birodalmat felosztották Károly és öccse, Karlmann között. Ekkor Károly megkapta a birodalom tenger felöli részét, Neustriát, Nyugat-Aquitániát és Austrasiát. Úgy tűnt, mintha Kis Pipin elismerte volna Károly katonai képességeit, de Karlmannt érdemesebbnek tartotta volna a hatalomra. Károly kapta a birodalom külső területeit, Karlmann pedig a belső, biztonságosabb régiókat. Nagy Károlyt sok más későbbi hódító is elődjének vallotta.
768. október 9-én eltemették Kis Pipint, a két fiú pedig Saint-Denisbe ment, ahonnan Károly Noyonba, Karlman pedig Soissonsba tartott.
Pár hónap múlva felkeltek ellenük a baszkok és aquitániak, de Karlmann nem akart vele együttműködni, így egyedül Károlyra várt a rendcsinálás. Sereget gyűjtött, elindult Bordeaux felé, s megfutamította a Hunaldot, aki az aqutániai sereget vezette. Hunald a baszk herceg udvarába menekült, aki azonban kiadta Károlynak a békéért cserébe. Aquitánia így Károly fennhatósága alá került, Hunald pedig egy kolostorba lett bezáratva.
Mivel Karlman nem hajlott szorosabb együttműködésre, Károly más szövetségeseket keresett. Persze anyjuk azért lassan elsimította az ellentéteket, de Károly eközben egyezségre lépett III. Tassilo bajor herceggel, majd elvette Desiderius longobárd király lányát, Desiseratát. Több forrás Gerpegrának hívja a lányt, aki azonban Karlman felesége volt, s aki két fiút is szült a keleti frank királynak, majd Karlmann halála után a longobárd királyhoz menekült a gyermekeivel.
A pápa kezdetben ellenezte Károly házasságát, de aztán megbékélt vele. A házasság azonban nem tartott sokáig, mert Károly hamar eltaszította a feleségét magától, s egy 13 éves sváb hercegnőt, Hildegardot vette feleségül (a lenti képen a pár). Ő már Károly harmadik felesége volt, mert Desiderata (Desideria) előtt volt egy nem hivatalos házassága is, Himiltrude-dal.
Hildegard aztán összesen kilenc gyermeket szült neki, többek között Lajost és Lothart, akik később örökölték a birodalmat.
Közben Karlmann 771. december 4-én váratlanul elhunyt, s joggal gyanítható volt, hogy valami történhetett, de az orvosok szerint természetes halált halt – eleredt az orra vére. Az egész birodalom Károly uralma került.
Kapcsolódó posztok
V. Lajos halála és a Karolingok bukása
A Brissarthe-i csata – a frankok és vikingek csatája
Normandiai Emma – Anglia királynéja
A readingi csata