Történetileg nem bizonyítható, hogy valóban létezett egy nőpápa,
de nem is cáfolható egyértelműen.
A történet Jean de Mailly 1250 körül írt metzi krónikájában (Chronica Universalis Mettensis) jelent meg először még a pápa neve nélkül. (a képen egy 1560 körül keletkezett kézirat illusztráció a Francia Nemzeti Könyvtárból)
853-ban a (hírek szerint) egy Johanna (vagy Gilberta vagy Ágnes vagy Jutta vagy Jutte vagy Glancia) nevű nőt választottak pápává VIII. János néven, aki IV. Leó és III. Benedek között uralkodott. Johanna angol misszionárius apától és szász cseléd anyától, de a mai Németország területén (Mainzban vagy Ingelheimban) született 818-ban, s magát fiúnak hazudva Johannes Anglicus néven belépett a bencés rendbe. Athénben tanult, majd Rómában tanult és tanított, s szépen haladt felfelé a ranglétrán, egészen a pápai trónig, amelyen két év és hét hónapig uralkodott.
Hároméves pápasága utolsó évében egy húsvéti körmenet során a Via Sacra közepén szülési fájdalmak törtek rá és megszülte gyermekét. Egyes történetek szerint a tömeg ott helyben megkövezte, más változat szerint lovára kötözve végighúzták Róma utcáin, a harmadik szerint kolostorba száműzték, a negyedik szerint az apával és a gyerekkel együtt felakasztották, egy másik szerint a papok ölték meg a helyszínen (de a gyerek túlélte és Ostia püspöke lett egy következő változat szerint). A gyerek apja a hírek szerint egy pápai titkár volt.
A történet bizonyítékának tekintik a Colosseum és a Szent Kelemen-bazilika közötti sikátorban található anya-gyermek szobrot, amely ott áll, ahol az eset történhetett.
A sienai katedrálisban a pápák mellszobrai között több mint kétszáz évig látható volt egy szobor ezzel a felirattal: Johannes VIII, Femina ex Anglia, azaz „VIII. János pápa, egy nő Angliából”. VIII. Kelemen pápa rendeletére 1601-ben a szobrot Zakariás pápa képére alakították át.
Egy kortársa, az ellenpápa Anastasius Bibliotecarius említi meg először. Scotus Pápák krónikájában is szerepel egy sokatmondó bejegyzés: „A.D. 854 Lotharii 14, Johanna, egy asszony, Leó utódja, 2 év 5 hónap és 4 nap a hivatalban.”
De Gemlour’s krónika:
„Hírt adnak róla, hogy János egy nő volt, akit egy szolgája megejtett. A pápanő, aki másállapotba került egy gyermeket hozott a világra, ezért néhányan nem számolják a Pontifexek közé”.
Thomas Elmham hivatalos listája:
„A.D. 855, Johannes. Ez a bejegyzés nem számít. Egy nő volt.”
A pápák életrajzával foglalkozó Liber Pontificalis legrégebbi kiadásából teljesen hiányzik III. Benedek pápa, aki az elfogadott nézet szerint 855 és 858 között volt Szent Péter utódja,
Korai egyházi dokumentumokban szerepel ugyan július 17., mint IV. Leó halálának dátuma, de az évszám hiányzik, elképzelhető hogy mesterségesen meghosszabbították regnálásának időpontját a krónikákban.
Konrad Bothe krónikás arról számolt be, hogy Johannes pápa koronázta császárrá 856-ban II. Lajos (másképpen: Német Lajos) keleti frank királyt, miután bátyja, I. Lothár elhunyt 855-ben.
Étienne de Bourbon francia domonkos szerzetes a 13. században írta meg a legendáját, majd Martinus Polonus is foglalkozott a személyével, ahogyan Giovanni Boccaccio is írt róla a De Mulieribus Claris-ban (1353) vagy Szenczi Molnár Albert 1618-as Appendix de Idolo Lauretano című munkájában is előfordult.
A korai középkorban nem volt annyira különös, hogy egy nő papi pályával próbálkozzon. Cuthburga például az angliai Wimborne katedrálisának első apátnője lett, Hilda pedig a Yorkshire-i apátság főnöke 600, illetve 700 körül. Mivel Johanna is angol volt, lehet, hogy e két nő inspirálta és az is szerepet játszott, hogy a papoknak abban az időben borotválkozniuk kellett, nem viselhettek szakállt, ami könnyebbé tette a férfiszerep játszását.
Martinus Polonus (1274)
„Ez után a Leó után uralkodott Johannes Anglicus Mainzból, 2 év 7 hónap 4 nap (…) Ez a Johannes, mint megbizonyosodunk, egy nő volt, aki (…) különböző tudományágakban oly módon tündökölt, hogy senkihez nem volt mérhető. (…). Pápaként egy bizalmasa teherbe ejtette. A születés időpontjáról mit sem tudva megszül, amikor a Szent Péterből [a mai székesegyház elődjére utalhat] a Lateránba tartott, egy szűk utcácskában a Colosseum és a Szent Kelemen templom között, és halála után, mint mondják, itt lelt örök nyugodalmat.”
1276-ban, amikor XX. János áttanulmányozta a pápaság történetét, a nevét XXI. Jánosra változtatta, elismerve VIII. János létét.
A laterani Szent János bazilikában van egy pápai trón (Sella stercoraria), amelynek lyukas a közepe, ezzel ellenőrizték a pápa nemét a választáskor. Egyes hírek szerint a herélt és körülmetélt férfiak ellenőrzésére szolgált. A vizsgálatot egy segédlelkész végezte, aki a „habet” (van neki) kifejezéssel jelezte, hogy a jelölt megfelelő (nemű), de lehet a szöveg a Mas nobis nominus est (A választottunk férfi.)
S hogy ez mennyire foglalkoztatta a középkori embereket is, jól mutatja Janus Pannonius verse, amely „Miért nem vizsgálják meg manapság a pápák heréjét, mint hajdan?” (Quare nunc, ut quondam, summorum Pontificum testiculi non explorantur Magyar nyelven) címen jelent meg, s ebben a következőkről ír.
„Femina, Petre, tua quondam ausa sedere cathedra,
Orbi terrarum iura verenda dedit.
Indeprensa quidem cunctos latuisset in annos,
Facta foret partu, ni manifesta, novo.
Post haec Roma diu simili sibi cavit ab astu,
Pontificum arcanos, quaerere sueta, sinus.
Nec poterat quisquam reserantes aethera claves,
Non exploratis sumere testiculis.
Cur igitur nostro, mos hic iam tempore cessat?
Ante probat quod se quilibet esse marem.”
Vagyis:
„Asszony mert, Péter, szent trónodon egykoron ülni,
Tiszteletet keltvén szerte a föld kerekén.
És a lepel sohasem hullt volna le tán a titokról,
Hogyha, mutatva nemét, gyermeke nem születik.
Róma azóta az ily csapdától félve sokáig,
Jól megnézte, mit a pápa ruhája takar.
Senki a mennyei üdv kulcsát nem kapta kezébe
Addig, ameddig nem tünt ki: heréje van-é?
Kérdem, mért lehetett e szokást elhagyni korunkban?
Hím-voltának előbb adja jelét a jelölt!”
Husz János a tárgyalásán (1413-ban) a pápák tévedhetetlensége ellen érvelt, amikor azt mondta „A pápák rengeteg alkalommal bűnbe és tévelygésbe estek, például amikor Johannát pápának választották, aki nő volt.” – a jelenlévő számtalan egyházi személy ( 28 bíboros, 4 pátriára, 30 metropolita, 260 püspök és több mint 400 teológus) nem sietett cáfolni az állítását, s fel sem háborodtak, amely talán kissé elgondolkodtató…
A konstanzi zsinaton (1414-15-ben) szintén foglalkoztak a női pápa történetével, de nem tudták a legendát megdönteni.
Az irodalomban és filmművészetben mindenesetre maradandó nyomot hagyott a nőpápa, hiszen több mű is foglalkozik a történettel. A leghíresebb színésznő, aki nőpápa lett, Liv Ulmann, aki 1972-ben lépett trónra – illetve vászonra. Az irodalomban a görög származású Emmauil Roidisz Johanna nőpápa (1866) című műve a legismertebb, de Donna W. Cross műve is sikeres.
Vagyis:
A történet szerint Johanna egy angol vagy német nő volt, aki férfiruhában tanult teológiát, Rómába ment, és ott – kiváló tudása és megnyerő személyisége miatt – egyházfi lett, majd pápává választották. A legtöbb változat szerint uralkodása idején teherbe esett, és gyermekét szülés közben (valószínűleg egy körmeneten) lepleződött le. A tömeg ezután állítólag megkövezte, vagy halálra hurcolta. A legtöbb verzió szerint uralkodása 855 és 857 között történt, III. Benedek és II. Leó pápa között.
A történet csak a 13. századtól kezdve bukkan fel írott formában, évszázadokkal az állítólagos esemény után. A legismertebb középkori krónikás, Martin von Troppau (vagyis Polonus Márton) szerepelteti először a pápaasszonyt 1265 körül. Korábbi forrásokban semmi nyoma sincs Johanna létezésének, noha a pápák eseménydús életrajzait (pl. a Liber Pontificalis) részletesen vezették.
Ez a késői megjelenés, valamint az ellentmondásos részletek (néha Johanna angol, máskor német; néha Mainzban, máskor Athénban tanult) nagyon valószínűtlenné teszik, hogy valós történelmi személyről lenne szó.
Elméletileg előfordulhatott, hogy egy fiatal lány fiúruhában, kivételes tudással és alkalmazkodással ideig-óráig elrejthette valódi nemét, főleg ha támogatója is volt (például egy pap vagy tanító). De hogy egy ilyen személy hosszú távon szerzetes legyen, majd egyházjogi tanulmányokat folytasson, pappá, bíborossá, végül pápává váljon, az rendkívül valószínűtlen. A kolostorok zárt közössége, az egyházi ranglétra merevsége és a férfiak dominanciája szinte kizárja ennek megtörténtét – főként a pápaságig vezető úton.
A történészek túlnyomó többsége szerint Johanna pápa nem létezett, hanem egy politikai-erkölcsi célokat szolgáló középkori legenda szülötte. Azonban a történet kitűnő példája annak, hogyan keveredik a történelem, mítosz és propaganda – és hogyan válik egy elképzelt figura archetipikus szereplővé a nyugati kultúrában. Az azonban bizonyos, hogy nagyon nem lógott volna ki ez a botrány sem a korszak eseményeiből.
