A 16. századi Német-római Birodalomban kevés ellentmondásosabb alak létezett, mint a hóhér. Ő volt a törvény ökle, akire a közösségnek szüksége volt a rend fenntartásához, mégis „becstelennek” (unehrlich) bélyegezték: érintése beszennyezett, jelenléte a kocsmákban vagy templomokban elszigeteltséget szült.
Ebben a fojtogató társadalmi közegben emelkedett ki Franz Schmidt (1554–1634), aki negyvenöt éves pályafutása alatt nemcsak a birodalom egyik legprecízebb ítélet-végrehajtója lett, hanem egy tehetős gyógyító és egy családapa is, aki élete végéig küzdött neve tisztára mosásáért.
Az örökölt sors: Heinrich Schmidt tragédiája
Franz Schmidt nem saját akaratából választotta a pallost. Sorsa 1553-ban dőlt el, amikor apját, Heinrich Schmidtet, aki tisztességes madarászként dolgozott Hof városában, Albrecht Alcibiades őrgróf kényszerítette három elítélt felakasztására. A korszak kegyetlen törvényei szerint, aki egyszer hóhérként tevékenykedett, az és annak egész családja elveszítette becsületét. A hóhérság így kényszerű örökséggé vált. Franz az apja mellett tanult bele a szakmába, és első önálló kivégzését 18 évesen, Bambergben hajtotta végre.
A nürnbergi szolgálat és a számok ereje
1578-ban Schmidt elnyerte a Birodalom egyik legfontosabb városa, Nürnberg főhóhéri posztját. Ez a város a korszak „jogállamiságának” központja volt, ahol a büntetéseket szigorú protokoll szerint hajtották végre. Schmidt precizitását bizonyítja híres naplója, amelyben 361 kivégzést és 345 testi fenyítést dokumentált.
A napló nem csupán statisztika, hanem mély társadalomtörténeti korrajz. Schmidt lejegyezte az áldozatok nevét, bűneit és utolsó szavait. Bár munkája kegyetlennek tűnhet, Schmidt a „humánus” hóhér hírnevére törekedett: szorgalmazta például, hogy a gyermekgyilkos nők esetében a lassú és gyakran sikertelen vízbefullasztást cseréljék le a gyorsabb és biztosabb lefejezésre. A kerékbetörést – a korszak legbrutálisabb kivégzési módját – pályafutása alatt csak két esetben alkalmazta, ami jelzi a városvezetés és az ő mérsékeltségét is a rendkívül erőszakos bűnözőkkel szemben.A gyógyító hóhér: tudás a fájdalomból.
Schmidt gazdagságát és társadalmi felemelkedését paradox módon nem a kivégzések, hanem orvosi praxisa alapozta meg. Mivel a hóhérok munkájuk során (a kínzások és az anatómiára alapozott kivégzések alatt) mély ismereteket szereztek az emberi test felépítéséről, sokan fordultak hozzájuk ficamok, törések vagy sebek gyógyításáért.
Becslései szerint 15 000 orvosi konzultációt végzett. Hírneve olyannyira megnőtt, hogy páciensei között nemcsak a szegények, hanem tehetős polgárok is voltak, akik hajlandóak voltak szemet hunyni „becstelen” foglalkozása felett a gyógyulás reményében. Fizetése a város legelismertebb jogászaiéval vetekedett, így hét gyermekét jómódban nevelhette fel a nürnbergi Hóhér-házban.
A becsület visszaállítása
Franz Schmidt élete során végig egyetlen célért küzdött: hogy családja visszanyerje polgári becsületét. 1617-es nyugdíjba vonulása után minden befolyását és vagyonát latba vetette. Erőfeszítéseit siker koronázta: 1624-ben II. Ferdinánd német-római császár személyes audiencián fogadta, és hivatalos oklevélben nyilvánította őt és leszármazottait „tisztességesnek” (ehrlich).
Ez a gesztus tette lehetővé, hogy gyermekei ne örököljék a hóhérséget, hanem kereskedőkként és tisztviselőkként illeszkedjenek be a társadalomba. Amikor 1634-ben elhunyt, Nürnberg egyik legelőkelőbb temetőjében, a St. Rochus-ban kapott díszes sírhelyet, ami egy korábbi hóhér számára elképzelhetetlen lett volna.
Öröksége
Franz Schmidt naplója, bár az eredeti példány elveszett, a 17. és 19. század közötti másolatoknak köszönhetően fennmaradt, és 1801-es nyomtatott kiadása után világhírűvé vált. Ez a dokumentum egy olyan ember portréját festi le, aki egy kegyetlen korban, egy megvetett szakmában is képes volt megőrizni méltóságát, szakmai etikáját és töretlen akaratát a felemelkedésre.
A főkertész, akinek ötezer élet száradt a lelkén
A pápai állam leghíresebb hóhéra – Giovanni Bugatti
A halálbüntetés története Nagy-Britanniában
Az utolsó nyilvános akasztás Angliában
Hunyadi László fővesztése
